Romhányi./ A liba hattyúdala

2010 február 11. | Szerző: yedra |

 

Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!"
Kilépett a libasorból, s elment világgá.
A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
és hattyúi halálához egy dalt komponált.

  Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
  a halálhívó szent, nagy éneket,
  a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
  mely lebegve száll idő s tér felett.
  A hattyúdalt, mit életen át érlelt
  a méltóságos csönd, a némaság,
  a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
  a semmivé lett vágyak halk dalát!

Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
és költött is végül szép dalt, szomorút.
Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
Zengett a bús ének: "Gá-gá-gá-gá-gá!"

Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
- Gágogva élni könnyű - dalolva halni nehéz!