Humoros sírfeliratok.
2010 február 14. | Szerző: yedra
- Itten nyugszik Balog Döme,
- Kit agyon nyomott a malom köve.
- Mire leemelték róla,
- Halva mászott ki alóla.
- Mondtam, hogy beteg vagyok.
- Nyugi, ma én holnap te!
- Itt nyugszik Áron
- Ki járt sok vásáron.
- Addig csereberélt, míg egy ló, – egy herélt –
- Úgy ágyékon rúgta,
- Itt róla a nyugta.
- Voltam, mert lettem, Untam, hát mentem.
- Így még sose jártam!
- Utánaaam!
- Itt nyugszik Mász Kálmán,
- ki többet nem mászkál mán.
BKV felvételi teszt.
2010 február 11. | Szerző: yedra
1. A járatsűrűség 3 perc. Az Ön előtti szerelvény 8:00-kor indul, hánykor kell Önnek indulnia?
a. Majd a kávé után.
b. 8:23-kor
c. Hamá nagyon dörömbölnek az utasok.
2. Ön a 4-es szerelvényt vezeti. Észreveszi, hogy a pályán üzemzavar miatt egy 6-os szerelvény vesztegel. Mit tesz?
a. Félrerántom a kormányt azt’ kikerülöm.
b. Ipszilon fordulatot veszek, majd a kocsiszínbe hajtok.
c. Fél órát várok zárt ajtókkal, közben a mikrofonba káromkodom.
3. Észreveszi, hogy a megbeszéltek ellenére a 6-os járat vezetője (a Béla) időben indult. Hogy reagál?
a. Bedobom a páleszt amit az öltözőszekrényében rejteget
b. Üldözőbe veszem a 4-essel, s a Margithídon előzésbe kezdek
c. Defektet színlelek és elengedek még három 6-ost.
4. Menőnek akar tűnni Klárika előtt és kilőni a zöldnél. Mit tesz, mikor vált a lámpa?
a. Hirtelen balra tekerem a kart
b. Hirtelen jobbra tekerem a kart
c. Össze-vissza kapcsolgatok mindent, mint egy Lengyel sci-fiben.
d. Rájövök, hogy még nem engedtem fel az áramszedőt, így köhécselve megteszem.
5. Ha már tagja lenne a drímtímnek, mivel növelné a csapatszellemet?
a. Elmennék Bélával hajnalban felsővezetéket lopni
b. Kettőnkön szemléltetném Klárikának a szerelvények egymásba csatolását
c. Minden civilt avval hitegetnék, hogy Igenis nagy munka azokon a
keskeny kis síneken végigegyensúlyozni egy ilyen hatalmas járművel.
6. ESSZÉ. Írja le, hogyan képzeli el egy átlagnapjának csúcspontját! Ötletadás:
a. Megijesztettem 6 gyalogost amikor az utolsó pillanatban csengettem rájuk a megállóban…
b. Klárikával minden találkozásunkkor egymásra indexelünk a kreszt figyelmen kívül hagyva…
c. Egy út során sikerült lefényképeznem a visszapillantómban 8 kilógó
lábat, 2 gyerekfejet, 12 hosszúkabát csücsköt, 4 aktatáskát…
d. 12 perc késéssel indultam, mer pisálni voltam, majd a megállóknál az arcommal közlekedési dugót színleltem…
Romhányi.
2010 február 11. | Szerző: yedra
Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem...
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát...
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!
Romhányi./ A liba hattyúdala
2010 február 11. | Szerző: yedra
Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!"
Kilépett a libasorból, s elment világgá.
A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
és hattyúi halálához egy dalt komponált.
Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
a halálhívó szent, nagy éneket,
a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
mely lebegve száll idő s tér felett.
A hattyúdalt, mit életen át érlelt
a méltóságos csönd, a némaság,
a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
a semmivé lett vágyak halk dalát!
Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
és költött is végül szép dalt, szomorút.
Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
Zengett a bús ének: "Gá-gá-gá-gá-gá!"
Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
- Gágogva élni könnyű - dalolva halni nehéz!
Rokker Zsolti
2010 február 10. | Szerző: yedra
Zsolti!
Na mi van majomszájú, mi a pálya?
Emlékszel még az elsõ szerelmedre?
Persze, hogy emlékszek. Egy angol diszkócicába, a Samantha Foxba, pontosabban a csöcseibe voltam elõször belézúgva. Amikor megláttam a képit olyan mély kábulatba estem, hogy már föl akartak ravatalozni mikor magamhoz tértem a hipnózisból. Úgy képzeld öcsém, hogy darabonként négymaroknyi, garantáltan szilikonmentes lökhárítói voltak a gádzsinak, mindehez százötvenes testmélység, úgyhogy ha elém térdepel, a fejére tehettem volna a kriglit, miközben kiterítem a kártyaasztalra a rojálflöst. De sajnos ez csak nedves álom maradt. Mondjuk a fotóji sokszor fõszerepet kaptak a kézimunka szakkörömön, a segítségükkel hízlaltam rendellenes méretüre a bõrkeményedést a jobb markomon. Amúgy énekelgetett is a Samantha, kb. úgy ahogy én csellózok, ezér a klipjeit mindég lehalkítottam, úgyis csak az érdekelt, hogy ugrálnak fõl-le a hihetetlen koloncok, és a nóta végére mindég tisztára nyaltam a Viktória tévénk fekete-fehér képcsövét.
Te tök hülye vagy Zsolti. Na és a néni emlékszik még az elsõ szerelmére?
Nékem az elsõ heves föllángolásom, még akkor volt mikor a falunkból a legények elindultak az Isonzóhoz, hogy felkoncolják az olaszokat. Akkor a sok kócos parasztgyerek beöltözött huszárnak, oszt úgy kicserélõdtek, hogy mikor megláttam õket, elvesztettem az eszemet, mint a Nyilas Misi a reskontót. Megkívántam az egész századot, még a lovakon is gondolkodtam. Ráadásnak egyszer mikor gombásztam a tölgyesbe, meglestem õket ahogy csutakoltak a pataknál, meg fürdõztek. Hát teljesen megigéztek a hatalmas muszklik, meg a hatalmas…ööö…izé, miegymások. Azok még férfiak voltak, nem olyanok, mint ez a Zsolti, aki ha rossz a lift, inkább lent alszik a lépcsõházban, mer ha felcaplatna, másnap már az intenzíven kezelnék harmadfoku izomlázzal.
Na és az elsõ beteljesült szerelmed kihez fûzõdik Zsolti?
Hogy kibe akadtam bele elõször? No azt nem részletezném mer’ az állatvédõk kibuknának. De közvetlenül a Lali sógor pulykája után, összeismerkedtem egy közértes bukszával. Emlékszem a suli mellett volt egy abécé, oda jártunk a Kondrát Ferivel a nagyszünetben rumpuncsozni. Egyszer asztán mikor hátul a raktárban vették föl a jegyzõkönyvet az anyagbeszerzõ körútonkról, asszem a huszadikat abban a hónapban, megláttam az üvegvisszaváltós csajszit, ahogy jön ki a rötyirõl, a kismama cipõje sarkával egy budipapír csíkot húzva maga után. Öcsém, olyan szekszi volt a fehér alapon, vagdalthúsfoltos, dinnyemagos köpenyében, hogy még aznap elcsábítottam a közért mögötti parkolóban, egy nyitottplatós Zillen. Az volt ám a platói szerelem, még egy hónap múlva is vakaróztam utána. Kábé ennyire emlékszek. De most irány a bisztró, mer’ kezd magához térni a májam.
A becsípett bolha
2010 február 10. | Szerző: yedra
Születtem Dolhán,egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó suba betakart,de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy drámaa kántorné életében.
Én megértem!Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.Felnyögve
kaparászott utánam,s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
"Sohase engedd kinyomni magad!"
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
...S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.
Romhányi.
2010 február 10. | Szerző: yedra
A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
gyönyörű hattyúnak képzelte magát.
Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!"
Kilépett a libasorból, s elment világgá.
A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
és hattyúi halálához egy dalt komponált.
Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
a halálhívó szent, nagy éneket,
a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
mely lebegve száll idő s tér felett.
A hattyúdalt, mit életen át érlelt
a méltóságos csönd, a némaság,
a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
a semmivé lett vágyak halk dalát!
Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
és költött is végül szép dalt, szomorút.
Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
Zengett a bús ének: "Gá-gá-gá-gá-gá!"
Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
- Gágogva élni könnyű - dalolva halni nehéz!
Óda napjaink karrierista hölgyeihez…
2010 február 8. | Szerző: yedra
A nonfigi a derekamon marha jól mutat,
Tolatáskor jelzi az agyamhoz az utat,
Bár szolcsiban a csajok szerint egész jó a mellem,
De nem nyerhetnék vele még a légzsákom ellen.
Kígyóbőr csizmám, kicsit több volt, mint hetven,
Külsöm, mint egy statisztáé a LeniKrevic klipben.
Mango szatyor, telcsi, szájfény felken,
Fontos az összhang, a trendem rendben.
Karrierem építése nem egyszerű feladat,
Gyakran kell térdelnem, az asztalok alatt.
A píáros szakma nem könnyű kenyér,
A háton fekvő egértől kérges lesz a tenyér.
De hagyjuk is a munkát, mert sietek éppen,
Talizunk a csajokkal a Liszt Ferenc téren.
Péntek esti “Szex és Nyújork” paródia túra
Ez a nagyvárosi, kozmo, trendi kultúra.
Egy negyvenes ügyvéd, álmaim lovagja,
Bájos az a poci, ha fakormányra rakja,
Nem minden a külső, tartja a mondás,
Dzsípiesz és klíma nélkül hiába vagy Hondás.
Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak nézel bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért meg nem tartunk tehenet.
Húspiaci értéked, ahogy konvergál a nullához,
Sorsod, mint a folyó, mely olvadáskor hullát hoz.
Macskát tartasz gyerek helyett, beszélsz a kutyádhoz.
A vénlányok klubja lassan téged is elátkoz.
Nem az élet ver, hanem Te szívatod magad,
Kicsit sokat néztél tévét, átmosta az agyad.
Bármit is mond anyukád, és tömi fejed a média,
Az az út, amit jársz, az nem vezet sehova.
Családod az nem lesz, igaz lóvé, mint a pelyva.
De a temetőben tudod, nincs menedzser fejfa,
Az önmegvalósítás, meg a karrier a fő cél,
Te döntöttél, cicám, eszed, amit főztél
(ismeretlen szerző)
Egy szú végrendelete
2010 február 7. | Szerző: yedra
Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
Végül hát megírta e testamentumot:
- A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett,
s lezabipetézett,
kint éljen eztán,
a szemétládában, kegyelemdeszkán.
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
Romhányi József
Romhányi József: Sírfeliratok
2010 február 14. | Szerző: yedra
Zebra:
Egy tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog.
Seregély:
Elhunytam, mert az idén
sörét nôtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.
Hangya:
Kinek járandója csak egy apró morzsa,
ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.
Nerc:
Hogy lenyúztak, ó, én árva,
elvittek az operába!
Lógott ott még hód, nyest, menyét.
O, hogy utálom a zenét!
Gödény:
Ha volna sírkövem, megtudnád belôle,
azért nincs, mert azt is elittam elôre.
Egy sáska a hadból:
Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
…Várnom kell az esti névsorolvasásra.
Vakondok:
Feltemettek. Az se tudom, kicsodák.
Most felülrôl szagolom az ibolyát.
Cerkóf:
Azt hittem, hogy a kókusz még éretlen.
Tévedtem.
Hülye tyúk:
Csábos voltam csitri jérce koromtól.
Az érckakas rám ugrott a toronyból.
Galamb:
Dörgedelmes intelmembôl tanulj, hogyha tudsz:
Az ágyúcsô égnek mered, mégsem galambdúc.
Lajhár:
Lustább voltam én, mint mások.
Pihengettem. De ez már sok!
Oldal ajánlása emailben
X